A nyugdijproblema.hu weboldalon

nyugdijjarulekLassan húsz éve dolgozok, de bevallom, eddig nem raktam félre egy forintot sem azért, mert előbb-utóbb nyugdíjas leszek. Ennek persze anyagi okai voltak, először lakást vettünk, majd a gyerekek taníttatását tartottuk fontosabbnak. Most azonban mindkét gyermekünk elkezdett dolgozni, így koncentrálhatunk kicsit a saját jövőnkre is. Feleségemmel egyetértésben arra jutottam, hogy nyitok egy nyugdíj elő takarékossági számlát, melyre minden hónapban befizetünk egy előre meghatározott összeget. Az elhatározás azonban kevés, hiszen nem értünk a pénzügyi dolgokhoz, így azt sem tudjuk hol érdemes és milyen összeggel elkezdeni az öngondoskodást. Szomszédunk, aki hasonlókon gondolkodik azt javasolta, hogy nézzünk utána mi is a nyugdijproblema.hu weboldalon leírtaknak és kérjünk az oldalon található űrlap segítségével egy konzultációt. Azt hiszem megfogadom tanácsát és kikérem olyan ember véleményét a lehetőségeinkről aki átlátja a pénzügyi piac ezen területét és aki a nyugdíjas évek gondtalanságához tanácsot tud adni.