Cégmódosítás a törvények változása esetén

cégmódosítás

cégmódosítás

Vannak olyan esetek, amikor a cégmódosítás nem a cég adatainak változása miatt szükséges, hanem bizonyos törvények írják elő a változtatást, illetve annak bejelentését, amely minden cégre kötelező. Egy ilyen változás volt az új Polgári Törvénykönyv bevezetése volt, amelyre tekintettel a cégeknek új létesítő okiratot (társasági szerződést, alapító okiratot stb.) kellett elfogadniuk, amely már a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő. Annak ellenére, hogy az új Ptk. szerinti létesítő okirat elfogadást 2017. március 15-ig meg kellett volna tenni, a gyakorlatban még cégek, akik ezt nem tették meg. Ezek legtöbbször olyan Kft-k, amelyeknél nem kellett tőkét emelni, mivel már eredetileg is 3 millió Ft volt, és emiatt a cég az új létesítő okirat elfogadásáról is elfeledkezett. Ha ilyen eset áll fenn, javasoljuk, hogy haladéktalanul keressék fel a topcegalapitas.eu weboldalt, mivel ellenkező esetben a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást fog lefolytatni a céggel szemben.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>