Régen borítékoló gép nélkül készült a levelezés

Gépi borítékolás

Gépi borítékolás

Mióta az eszemet tudom, az üzleti világban élek. Szüleim is, ahogy abban az időben mondták, maszekok, vagyis kereskedők voltak. Egy üzletünk volt, és már abban az időben is sok helyről szerezték meg a termékeket. Én is többször voltam már olyan területen, ahol különböző kereskedelmi célú leveleket kaptam, sőt, még most is! Régen, a leveleket és a kiadványokat kézzel hajtogatták és helyezték a borítékokba, sőt, a levelek címzése is kézzel történt! Ma már ez elképzelhetetlen, mivel ma már létezik a borítékoló gép, amely ezt a monoton és fárasztó munkát átveszi. Arról nem is beszélve, hogy lényegesen gyorsabb vele a munka. A delfinrendszerhaz.hu oldalon különböző teljesítményű borítékoló gépek közül lehet választani, amelyeket már szerencsére egyre több vállalat és kisebb cégek is felismernek, hogy ezekkel könnyíteni tudnak a postázási feladatokon. Ezzel nem csak időt, hanem pénzt is spórolnak, mivel kevesebb munkaerő szükséges, illetve az ezzel megbízott dolgozók más munkát is tudnak végezni.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>