Az étrend-kiegészítők jótékony hatásai

vashiányos állapot kezeléséreAz étrend-kiegészítőkkel kapcsolatban van néhány fontos dolog, amit muszáj megemlíteni. Az élelmiszerek gyakran több egymás hatását támogató vegyületet tartalmaznak. Ez kevésbé jellemző az étrendkiegészítőkre, ezért nem biztos, hogy a várt(kedvező) hatás mindenképpen bekövetkezik az utóbbiak esetében. Amennyiben alacsony valamelyik szükséges tápanyag bevitele, és ezt a hiányt nem tudjuk korrigálni élelmiszerfogyasztással, akkor szükség lehet a mesterséges pótlásra. Ezt viszont orvos esetleg dietetikus felügyelete mellett biztonságosabban tehetjük. A táplálék kiegészítő készítmények nem alkalmasak betegségek gyógyítására, sőt élelmiszer fogyasztása helyett sem. Léteznek olyan ételek, étrendek, és étrend-kiegészítők, melyeket kifejezetten daganatos betegek számára javasolnak. Ezzel egyidejűleg viszont az orvosi kezelés elengedhetetlen, még akkor is, ha sajnos kellemetlen mellékhatásokkal jár. Sose lépjük túl a megállapított felsőbb biztonsági szintet. Jegyezzük meg, hogy mindig olvassuk el, és tartsuk be a betegtájékoztatót.